Na szóval honnan tudhatjuk, hogy jó szülők vagyunk? Nem csesszük-e el a gyerekünket?
Sehonnan, főleg nem a média által közölt kvízek, napi horoszkópok, insta fotókból, megannyi szakirodalom, na meg a brit tudósok azt mondták című kutatása. Ez az egész olyan, mint egy kísérlet. Kísérlet folyik két irányba, mind a szülő és mind a gyerek részére. Mivel mindannyian annyira különbözünk mindenkinél más módszerek jönnek be. Az én apám úgy gondolja a mai napig, hogy " Én jó apád voltam, sose mondtam, hogy mikor menjél aludni vagy mossál fogat lefekvés előtt." Minden csak nézőpont kérdése, gyerekként persze örültem neki, hogy nem nyaggat még egy felnőtt valami kéréssel. Felnőttként ez szerintem hiba, hogy hagyott azt csinálni amit akarok akkor és amikor akarom, vagy ha nem akarom az sem baj. Ebben nem a nevelési szándékot látom, ha felajánlotta volna a lehetőséget, érvekkel, hogy mi minek lesz a következménye, lehet elmegyek fogat mosni és időben lefekszem, nem pedig a Dávid Copperfieldet nézem hajnali 2-3 között úgy, hogy másnap oviba megyek. Az én gyerekem sem egy egyszerű eset, ha nem indokolja az ember meg neki, vadul ellenkezik, szóval egy jó adag türelem és magyarázás kell. De ami a legjobb látom, hogy van haszna, sokszor igazolja vissza azt amit mondok, megfogadja, még ha az elején nem értett egyet, később ő mondja másnak. Ezek ilyen kis, rövidtávú sikerek, amik örömmel töltik meg az ember szívét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése